Szakszon Imre kiállítása a Tornyai-múzeumban

Hírek Szakszon Imre kiállítása a Tornyai-múzeumban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Szakszon Imre megfestett tájai olyan időpillanatot ragadnak meg, amikor a természetben egy lélegzetvételnyi időre megáll a levegő” – jellemzi Nagy Imreművészettörténész, múzeumigazgató a 61. Vásárhelyi Őszi Tárlat Fiatal Festők Nívódíjával elismert alkotójának műveit. Az ifjú festőművész kamara-kiállítása október 1-jén 17 órakor nyílik a Tornyai János Múzeumban.

A Vásárhelyi Őszi Tárlatok megújításában, folyamatos “frissen tartásában” elengedhetetlen szerepet játszanak a fiatal, tehetséges művészek, akik elismerésére két, kimondottan ifjú alkotóknak szóló díjat hozott létre Hódmezővásárhely városa. A Fiatal Festők Nívódíjára a felsőoktatási intézmények festő szakának végzős hallgatói pályázhatnak. Ezen elismeréssel a művésznek önálló kamara-kiállítási lehetőség is jár a Tornyai-múzeumban. (A Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíjat 2014-ban elnyert Szabó Klára Petra alkotásaiból szeptember utolsó vasárnapján nyílt kiállítás.) Az ötvenkilencedik tárlat előtt alapított nívódíj kedvezményezettje az első évben Basa Anikó, 2013-ban pedig Kovács Kittifestőművész volt.

Szakszon Imre: Lassan reggel

Szakszon Imre: Lassan reggel

A nyíregyházi születésű Szakszon Imre 2012-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, ahol mesterei Nagy Gábor, Kósa János, Nemere Réka és Wechter Ákos voltak. Rendszeres résztvevője a különböző művésztelepeknek és szimpóziumoknak (Élesd, Miszla, Mezőtúr stb.); 2013-ban elnyerte az UniCredit Tehetségprogram ösztöndíját és a Barcsay-díjat is. Az alig több mint 15 festményt felvonultató kamara-kiállítás anyaga az utóbbi három év munkáiból válogatva állítja a látogatók elé Szakszon Imre festői munkásságát. Pályája kezdetén képeinek témáját műterembelsők és festőkellékek adták; jelen tárlatán azonban csupa olyan mű szerepel, amelyek a külső környezet motívumaiból válogatnak. Nagy Imre művészettörténész szerint a festmények meghatározó élménye az ember hiánya, a megörökített városrészletek üressége, amelyeket azonban érzékletesen ellensúlyozza a művész a sokrétűen megfestett növényzettel és tájjal. A fiatal alkotó képeinek sajátos színvilága csak fokozza a táj magára hagyatottságának érzését – emeli ki a Tornyai János Múzeum igazgatója. Szakszon Imre érzékiségét és sokrétű festői eszköztárát leginkább talán egészen kisméretű (10×10 cm-es), cím nélküli, csupán sorszámozott “kis kép”-ei mutatják.

1001_szakszon_imre_meghivo_webes

A “bármi bárhol” című kiállítás október 1-jén, csütörtökön 17 órakor nyílik meg a Tornyai János Múzeum emeletén. A megjelenteket Vágó János települési képviselő köszönti, a fiatal alkotó műveit a pályatárs Báder Ferenc festőművész mutatja be. Szakszon Imre kamaratárlata november közepéig látogatható a vásárhelyi közgyűjteményben.

 

» Hírek » Szakszon Imre kiállítása a Tornyai-múzeumban

2015-09-26

Comments are closed.

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. Szolgáltatásaink igénybevételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás