Hézső Ferenc festőművész tanórája az Őszi Tárlaton

Hírek Hézső Ferenc festőművész tanórája az Őszi Tárlaton bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Immár tizedik alkalommal rendezik meg országszerte, október 18-án a Magyar Festészet Napját. Szent Lukács, a festők védőszentjének neve napján, kedden 13 óra 30 perctől Hézső Ferenc Munkácsy-díjas festőművész rendhagyó művészettörténet tanórát és tárlatvezetést tart az 58. Vásárhelyi Őszi Tárlaton, az Alföldi Galériában.

Kortárs magyar festészet a művésztanár szemével

2002-ben rendezték meg először a Magyar Festészet Napját, azzal a céllal, hogy felhívja a közönség figyelmét a magyar festészet értékeire. A programok minden évben október 18-a köré csoportosulnak, mivel ekkor van Szent Lukács neve napja, aki az orvosok és a festők védőszentje. A hagyomány szerint Szent Lukács evangélista volt az első keresztény művész, aki megfestette Szűz Máriát.

Hódmezővásárhely városa az Őszi Tárlattal immár ötvenhetedik éve a klasszikus művészeti ágak legfőbb hazai fóruma. A kiállított 263 alkotás több mint fele festészeti mű, melyek leképezik a mai magyar festészet teljes spektrumát: a művek között ugyanis éppúgy megtalálhatók klasszikus realista alkotások, mint a legújabb stílusirányzatokat követő képek is. Az idei közel másfélszáz festményt felvonultató tárlaton október 18-án, kedden délután fél kettőtől Hézső Ferenc művésztanár ad kulcsot a mai magyar festészet megértéséhez, értelmezéséhez és befogadásához a Bethlen Gábor Református Gimnázium 10. osztályos tanulóinak egy rendhagyó tanórára keretében.

 

» Hírek » Hézső Ferenc festőművész tanórája az Őszi...

2015-07-21

Comments are closed.

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. Szolgáltatásaink igénybevételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás