Látogatószám-csúcsot dönthet idén az Őszi Tárlat: már több mint háromezren nézték meg a kiállítást. Az eddigi éveknél jóval nagyobb érdeklődés Dr. Nagy Imremúzeumigazgató szerint nemcsak a vásárhelyiek művészetkedvelő szemléletét, hanem a kiállítás kiemelkedő szakmai színvonalát is dicséri.
November hatodikáig 2935-en nézték meg az 58. Vásárhelyi Őszi Tárlatot. Tavaly az egész nyitvatartási idő alatt 5000 érdeklődőt vonzott a kiállítás, a háromezer látogató pedig kimagasló, mivel a tárlat egészen december első vasárnapjáig várja a közönséget.
– Ha a december 4-i zárásig ugyanezt a számot tudjuk hozni ebben a hónapban, akkor az azt jelenti, hogy látogatószám tekintetében csúcsot fogunk dönteni. Nemcsak a beadott művek számával tudunk egy ilyen rendkívüli mértéket produkálni, hanem a látogatókkal is – mondta Nagy Imre művészettörténész, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója.
A tárlat országos médiafogadtatása is rendkívüli volt, hiszen mind az M1-en sugárzott Aranymetszés c. művészeti magazinban, mind a Magyar Rádió kulturális műsorában nyilatkozó szakemberek elismeréssel beszéltek róla.
A galéria más módszerekkel is tesz az érdeklődés fenntartásáért: rendkívüli tárlatvezetéseket tartanak a közönségnek.
Hézső Ferenc Munkácsy-díjas festőművész tárlatvezetése
Egy-egy kiállító művész vagy felkért városi személyiség tart vezetést a tárlatban. Hézső Ferenc festőművész már kétszer is tartott ilyen rendkívüli tárlatvezetést az idei évben, és én is tartottam egy rendkívül szubjektív és a tárlatszervezés műhelytitkairól árulkodó vezetést – nyilatkozott Nagy Imre.
Rendkívüli tárlatvezetés vár a közeljövőben a városi testület képviselőire, amelyet szintén Nagy Imre művészettörténész tart majd. Az esemény célja, hogy a testület tagjai a kulturális és művészeti értékek teljes ismerete mellett tudjanak majd a tárlat megőrzéséért munkálkodni.
Fehér László, a tavalyi Tornyai-plakettes kamara kiállítása a nagy érdeklődésre való tekintettel egy héttel tovább, e hét vasárnapjáig lesz látható, az Őszi Tárlat pedig december negyedikéig. Mindkét kiállítás ingyenesen látogatható.