A Tornyai János Múzeum tájékoztatja a művészeket, hogy a 61. Vásárhelyi Őszi Tárlat 2014. december 7-én bezár. A tárlatra beadott alkotások átvételére Hódmezővásárhelyen, az Alföldi Galériában 2014. december 8. és 12. között, valamint Budapesten a Műcsarnoknál 2014. december 15-én 10 és 15 óra között nyílik lehetőségük. Köszönjük, hogy munkáival és részvételével gazdagította az idei tárlatot.
Kedves Barátunk!
Értesítjük, hogy a 61. Vásárhelyi Őszi Tárlat 2014. december 7-én bezár.
Azok, akik műveiket Hódmezővásárhelyen adták be és ott is kívánják átvenni azokat, december 8. és 12. közötttudják átvenni alkotásaikat az Alföldi Galériában (hétfő-csütörtök: 8-16 óra, péntek: 8-13 óra).
A Galéria udvarára a Szőnyi utcai kapun autóval be lehet hajtani. Érkezés előtt 1-2 órával kérjük Donka Gábort (70/466-8462) vagy Morvay Tamást (70/507-8365) a mobiltelefonján felhívni, hogy a művek átvételére/átadására ne kelljen sokat várnia.
A Budapesten beadott műveket a Műcsarnokban a 2014. december 15-én 10 és 15 óra között adjuk vissza. Tisztelettel kérem, hogy a megadott napon vegye át műalkotásait, mert ellenkező esetben a műveket visszahozzuk Hódmezővásárhelyre, és Önnek kell az alkotások „hazaszállításáról” gondoskodni. A művek sérülékenysége miatt saját költségre postázást nem vállalunk.
Tisztelettel kérek Mindenkit, hogy akadályoztatása esetén művei elszállításával/átvételével bízzon meg valakit, mert jelen helyzetben nem áll módunkban a műveket tárolni.
Azok a kiállító művészek, akik a katalógus tiszteletpéldányát még nem tudták átvenni, a művek visszaadásakor átvehetik azt.
A Tornyai János Múzeum nevében köszönöm, hogy munkáival és részvételével gazdagította az idei tárlatot.
Hódmezővásárhely, 2014. november 27.
Baráti üdvözlettel,
Dr. Nagy Imre
múzeumigazgató