Közel hatszáz alkotás érkezett az 57. Vásárhelyi Őszi Tárlatra, melynek 11 tagú zsűrije augusztus 4-én kezdte meg kétnapos munkáját, hogy eldöntse, mely kétszáz mű szerepelhet az október – a hagyományoktól eltérően – második vasárnapján nyíló kiállításon. Élesedik a verseny a bemutatkozni kívánó művészek között, és egyre nagyobb számban jelentkeznek a fiatalok – értékelt Pogány Gábor, a tárlat kurátora a zsűrizés szünetében, aki szerint az idei mezőny erősebb a tavalyinál.
Az eredetileg meghívásos, a gyakorlatban azonban szabad beadású tárlatra az idén 248 alkotó küldte be munkáját, azzal a céllal, hogy megméretesse magát az országban legrégibb múltra visszatekintő kortárs művészeti seregszemlén. A művészettörténészekből, valamint a különböző művészeti ágak képviselőiből álló szakmai grémium tagjai 345 festményből, 94 grafikából, 125 szoborból és huszonnégy, műfajilag be nem sorolható egyéb műből választják ki azokat a darabokat, melyeket az október 10-én nyíló kiállításon a nagyközönség is megismerhet.
Pogány Gábor kurátor és dr. Nagy Imre, a zsűri elnöke tájékoztatja a bíráló testület tagjait az előttük álló feladatokról
A zsűrizés szünetében Nagy Imre múzeumigazgató és Pogány Gábor kurátor értékelte az ötvenhetedik tárlatra érkezett műveket és ismertette zsűri munkáját. A hazai trendeknek megfelelően egyre nő a beadott alkotások nagysága, így nehéz helyzet elé tekintenek a bírálók, mivel a kiállítótermek befogadóképessége adott – jelzete a zsűrizés nehézségét a múzeumigazgató, aki egyben az értékelő testület elnöke is. Pogány Gábor, a tárlat kurátora kiemelte, hogy idén a korábbi éveknél is több fiatal alkotó jelentkezett munkájával a kiállításra. A harmincas éveikben járó festők, szobrászok és grafikusok professzionális felkészültségű és felfogású művészek, így egyre inkább erősödik a verseny a Vásárhelyi Őszi Tárlaton bemutatkozni kívánó alkotók között. A zsűriben is fiatalos szemlélet uralkodik, amelyben helyet kaptak az ifjú, de már számos művészeti elismerést begyűjtő alkotók is– egészítette ki a kurátor szavait Nagy Imre.
A tizenegy tagú döntéshozó testület tagjai a szerdai napon – éjszakába nyúlóan – egyenként szavaznak mind az 589 alkotásról, de az csak másnap dől el, hogy mely 220-230 mű szerepelhet az októberi kiállításon. A zsűrizés második napján ismét előveszik és áttekintik a beválogatott anyagot, illetve ekkor döntenek a „nem elsőkörös továbbjutó” alkotásokról. A csütörtöki napon eldől, hogy kik kapják a díjakat és munkajutalmakat, és az is, hogy aki veheti át a tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet. A bennmaradt művek listája pénteken nyilvánosságra kerül, az elismerésben részesülők nevei viszont a megnyitóig titokban maradnak.
A bennmaradó művekről szavaz a zsűri
Az 57. Vásárhelyi Őszi Tárlat zsűrijének tagjai:
Pogány Gábor művészettörténész, az Őszi Tárlat kurátora és rendezője
Dr. Nagy Imre múzeumigazgató, művészettörténész, a zsűri elnöke
Hegedűsné Dékány Magdolna Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város nyugalmazott művészeti referense
Kurucz István András Tornyai plakettes festőművész
Papageorgiu Andrea festőművész
Prokai Gábor művészettörténész, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus Művészeti Osztályának vezetője
Sulyok Gabriella Tornyai plakettes grafikusművész
Szabó Ábel festőművész
Szabó Tamás Tornyai plakettes, Munkácsy-díjas szobrászművész
Tóth Károly művészettörténész
Tuza László iparművész
Tekintse meg a zsűrizésen készült képeket!