Koreai és magyar jégvirágok

Hírek Koreai és magyar jégvirágok bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Jégvirág akkor jön létre, amikor egy helyiség meleg levegője az ablaküveghez áramolva lehűl és a vízgőz megfagyva jégkristályokat képez – szól a közismert fizikai jelenség magyarázata. Szabó Klára Petra Rudnay-díjas festőművész szeptember 27-én, vasárnap délben a Tornyai János Múzeumban nyíló kiállításán bemutatja, miként válnak láthatóvá a megfagyott víz kristályai és hogyan rögzíti a tus e mintázatokat a papíron.

A 61. Vásárhelyi Őszi Tárlat Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíját elnyert Szabó Klára Petra 2009-ben végzett grafikai tervezés szakon a Nyugat-Magyarországi Egyetem Iparművészeti tagozatán. Már egyetemi tanulmányai alatt eldöntötte, hogy az alkalmazott művészet helyett a képzőművészetet választja. 2007 óta kiállító művész, a Vásárhelyi Őszi Tárlatok állandó résztvevője, amelyeken számos díjban és munkajutalomban részesült. A vásárhelyi alkotó rezidencia programokon, művésztelepeken és művészeti ösztöndíjak révén megfordult Hollandiában, Angliában, Csehországban, Dániában, Észtországban, de eljutott a Távol-Keletre is. Nagy Imre művészettörténész úgy fogalmazott róla, hogy leleményes, kísérletező hajlamú művész, akinek egyik legmeglepőbb műcsoportja az a négy darabos installáció volt, melyet a hatvanadik Őszi Tárlaton mutatott be.

Szabó Klára Petra Jégvirágok című kiállítása a Tornyai János Múzeumban

Szabó Klára Petra Jégvirágok című kiállítása a Tornyai János Múzeumban

Szabó Klára Petrának előző dél-koreai ösztöndíja során tűnt fel az ottani jégvirágok magyarországitól eltérő rajzolata. Ez inspirálta a víz kristályos szerkezének „foglyul ejtésére”, amelynek technikáját a Távol-Keleten fejlesztette ki, majd itthon egyre nagyobb felületeken alkalmazta. Kísérletei során mínusz 9 Celsius fokon rögzíti a vakkeretre kifeszítet papíron a vízben oldódó festékanyagot a rezgések vízre gyakorolt hatását is bemutatja, ugyanis a kristályosodás függ a különböző minőségű vizektől, más-más formákat hoz létre az esőből, a tavakból, a folyókból vagy a csapból származó víz. A mintegy húsz műből álló kiállítási anyag a világ két térfelén kialakuló jégvirágosodást olyan mintázatokkal szemlélteti, melyek a legfinomabb vonalrajzú rézkarcokat és részmetszeteket idézik.

szkp_plakat

A Jégvirágok című kiállítás szeptember 27-én, vasárnap délben nyílik meg a Tornyai János Múzeumban. Az eseményen köszöntőt mond Vágó János települési képviselő, a tárlatot Somosi Rita művészettörténész, a Viltin Galéria menedzsere nyitja meg. Szabó Klára Petra különlegesen finom kidolgozású alkotásait december elejéig, a 62. Vásárhelyi Őszi Tárlat zárásáig tekintheti meg a művészetkedvelő közönség a múzeum emeletén.

 

» Hírek » Koreai és magyar jégvirágok

2015-09-23

Comments are closed.

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. Szolgáltatásaink igénybevételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás