A Vásárhelyi Őszi Tárlat ebben az esztendőben hatvanharmadik alkalommal kerül megrendezésre. E töretlen hagyományokkal rendelkező országos gyűjtőkörű kortárs képzőművészeti kiállítás mindig a széles értelemben vett realista, ábrázoló, illetve figuratív törekvések fóruma volt, mely a tárlat hagyományosan nyitott szellemiségének megfelelően minden, a fentiekkel rokon megnyilvánulásnak teret adott. Ennek a művészeti alapállásnak a jegyében szerveződik az idei tárlat is.
A Vásárhelyi Őszi Tárlat alapításának évétől meghívásos kiállításként működik. A meghívottak – felkértek köre az eltelt évtizedek alatt módosult és változott. A meghívásos jelleg ellenére a kiállítás anyagát minden évben szakmai zsűri válogatja. Ez a szakmai testület tesz javaslatot a tárlaton kiosztásra kerülő díjakról is. Ezek között a legfontosabb az országosan is kiemelkedő díjazású Tornyai-plakett, a szintén városi alapítású Galyasi Miklós és Endre Béla díj, vagy a 2013-ban alapított Rudnay-ösztöndíj, de a zsűri kompetenciája a kisebb díjakra tett javaslat is.
A tárlat ebben az évben is az Alföldi Galéria földszinti termeiben kerül megrendezésre, ahol a tekintélyes alapterületű, impozáns kiállítóhelyen sem biztosítható minden beadott mű szerepeltetése. E felkérő levél kézhezvétele tehát nem jelenti automatikusan a tárlaton való részvételt. Egyúttal felhívom minden kiállító művész figyelmét arra, hogy az Előkészítő Bizottság egyhangú véleménye alapján a tárlatra bekerült műveket a kiállítás bezárása előtt nem áll módunkban kiadni.
Szíves tájékoztatásul az alábbiakban közöljük a lebonyolítással kapcsolatos részleteket.
A beadás helye és ideje:
Budapest, Műcsarnok
2016. július 27-én, szerdán
10 órától 15 óráig.
Hódmezővásárhely, Alföldi Galéria
Szőnyi utca felőli bejárat (gépjárművel is be lehet állni az udvarra)
2016. július 18-tól július 22-ig, hétfőtől-péntekig
hétfő-csütörtök: 9 órától 16 óráig, péntek: 9 órától 12 óráig
Tisztelettel kérünk minden kiállításra jelentkező művészt, hogy az átvételi eljárás megkönnyítése és gyorsítása érdekében az interneten kötelezően regisztráljon a mű(vek)ről készült fotóval együtt a www.oszitarlat.hu honlapon2016. július 1. és 15. között. Azok a művészek, akiknek az internetes regisztráció problémát okoz, a múzeum titkárságának telefonszámán (62/242-224) kérhetnek kollégáimtól segítséget. A regisztráció során kitöltött jelentkezési lapot kinyomtatva hozza magával a művek tényleges beadásakor. A honlapon a tárlattal kapcsolatos friss információk is olvashatóak.
A sikeres Vásárhelyi Őszi Tárlat reményében addig is kívánunk jó munkát!
Hódmezővásárhely, 2016. június 10.
az Előkészítő Bizottság nevében
Dr. Nagy Imre
múzeumigazgató
A felkérő levél ide kattintva tekinthető meg pdf formátumban.
Az Vásárhelyi Őszi Tárlathoz kapcsolódó pályázati kiírás ide kattintva tekinthető meg pdf formátumban.