A szegedi Móra Ferenc Múzeum munkatársai szakmai látogatás keretében tekintették meg az hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlatot, míg az Emlékpontban az állandó kiállítás mellett a Len-in mánia című tárlatot is felkeresték.
-
Vásárhelyi kiállítóhelyeket kerestek fel a szegedi múzeum munkatársai
Bővebben -
Művészeti alkotás flexszel, plazmavágóval és fogkefével
BővebbenDobó Bianka, a tavalyi Vásárhelyi Őszi Tárlat fiatal festők nívódíjas alkotója Téremlékek című egyéni kiállításán tartott tárlatvezetést a Tornyai János Múzeumban, ahol a látogatókat beavatta az alkotások készítésének titkaiba is.
Dobó Bianka hódmezővásárhelyi kötődése nem új keletű: már a szegedi Tömörkény István Gimnázium diákjaiként látogatta a Vásárhelyi Őszi Tárlatokat, amelyeken diplomaszerzése óta rendszeres kiállító, valamint férje a dél-alföldi város szülötte. A Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán végzett alkotónak 2009-ben már volt egy ‑ Mayer Éva grafikussal közös ‑ kiállítása a Tornyai-múzeumban, ahol a 2017. évi Őszi Tárlat fiatal festők nívódíjasaként nyílt lehetősége ismételten bemutatkoznia a közgyűjtemény emeleti termeiben.
A fővárosban élő művész képein sajátos megfogalmazásban jelennek meg Budapest ismert részletei, lehetőséget adva a tér elemei mellett az alkotó érzelmeinek és gondolatainak megjelenítésére is. A felületek különleges, plasztikus kialakítását az adja ‑ mondta el Dobó Bianka ‑, hogy a festéket ecset, vagy szórópisztoly helyett fogkefével viszi fel vászonra.
Külön teremben láthatók az alkotó kör alakú képsorozatának darabjai, amelyek festett hátterének a kép előtti plexibe karcolt, s a műanyag lemezt övező led-fénysor által megjelenő formái egészítik ki új jelentés-rétegekkel.
Az alkotó nemrég megtalált kifejezési eszköze az acélszobrászat. A Dobó Bianka által megtervezett művek egy kecskeméti műhely szakembereinek közreműködésével plazmavágóval készülnek el, de a tárgyak végső megjelenését a művésznő adja meg, védőöltözetben ragadva meg a flexet, s az elektromos kéziszerszámmal alakítva ki a formát.
A Tornyai János Múzeumban Dobó Bianka Térelemlékek című kiállítása, Ilona Keserü Ilona Színkutatás és Szabó Menyhért Nyitott folyamat című tárlatai november közepéig tekinthetők meg.
-
A Vásárhelyi Őszi Tárlat díjazottjainak kiállítása a fővárosban
BővebbenA Vásárhelyi Őszi Tárlat díjazott művészeinek kiállítása minden évben az egyik legfontosabb esemény a Bartók1 Galériában – mondta a hódmezővásárhelyi képzőművészeti seregszemle díjazott alkotói kiállításának pénteki megnyitójára érkezetteket köszöntve a kiállítóhely vezetője, László Dániel. A budai galériában a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlatot kísérő kiállítást Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója nyitotta meg.
Az idei Vásárhelyi Őszi Tárlat elismert alkotóinak fontos és aktuális témája az emberi fej és az emberi arc, s ezek által a humanitás és egyéniség kérdése – fogalmazott a múzeumigazgató, aki hozzátette: ezek a kérdések a képzőművészet örök és nagy témái, amelyek állandó újragondolást és újraalkotást igényelnek. Miklós Péter megnyitó beszédében felhívta a figyelmet például – többek között – Szabó Tamás vegyes technikával készült portréira, Kotormán Norbert szobrászművész dehumanizált és arcelemektől megfosztott torzójára, illetve Fekete László szobrászművész megrázó hatású arcnélküli holokausztbábuira.
-
A Vásárhelyi Őszi Tárlat egyedisége. A Szeretem Vásárhelyt Egyesület az Alföldi Galériában
BővebbenA 65. Vásárhelyi Őszi Tárlat megtekintésére érkezett kedden a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériába a Szeretem Vásárhelyt Egyesület csoportja, akik Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatójának vezetésével ismerkedtek az idei képzőművészeti seregszemle anyagával.
A Vásárhelyi Őszi Tárlatok rendezői a nyolcvanas évektől az alföldi festészet hagyományába zárkózás helyett a minden kortárs irányzat iránti nyitottságot választották, az idei tárlat alkotói között ott találjuk a tapasztalt, sok évtizedes alkotói múltat maguk mögött tudó művészeket éppúgy, mint a képzőművészeti egyetem frissen végzett hallgatóit. Ez utóbbi kategóriába sorolható az idei Tornyai-plakettes művész, Ámmer Gergő szobrász is, aki a tárlatok történetének egyik legfiatalabb fődíjasa. Az igazgató emlékeztetett: azok az alkotók, akik fiatalon kapták meg az elismerést, későbbi pályájukkal mind igazolták a zsűri bizalmát.
A 65. Vásárhelyi Őszi Tárlat címzetes kurátora, Pogány Gábor termenként különböző tematika és mondanivaló alapján rendezte a kiállítást. Az első terem a portréké – mondta el az idei zsűriben is közreműködött Hegedűsné Dékány Magdolna művészeti tanácsadó, míg Miklós Péter a kiállítás egyediségére hívta fel a figyelmet: ez az anyag ebben a formában csak az Alföldi Galériában látható december elejéig.
A második teremben korábbi Tornyai-plakettesek alkotásai kaptak helyet. Az idén az első alkalommal kiadott életműdíjjal elismert Fehér László képregényszerű figurákat megjelenítő absztrakt képei mellett itt láthatók a vásárhelyi művész, Kéri László erős színvilágot megjelenítő művei, vagy a Sensaria alkotócsoport egykori tagjának, Kondor Attilának az alkotása is. Tovább haladva a kiállításon találkozhatunk a nemzetközi szinten is jegyzett Kossuth-díjas alkotó, Aknay János geometrikus ábrázolásaival és a tárlat legmonumentálisabb alkotásával, a fiatal fővárosi festőművész, Lőrincz Tamás Repülőgép 2. című festményével is.
A tárlatvezetésen Nagy Nándor, a Tornyai János Múzeum főrestaurátora saját alkotását, a Tavaszvárót mutatta be a látogatóknak. A kerámiából készült szobor női alakot mintáz, s mint az alkotó elmondta, a férfierő kifejezésére inkább az állatábrázolásokat tartja alkalmasnak. A Tavaszváró különlegessége, hogy nem öntéssel, hanem az anyagot folyamatosan, héjszerkezetként felrakva készült a szobor, amelynek bronz hatását a speciális festés biztosítja.
-
A hagyomány éltetője a megújulás. Három kiállítás a Tornyai-múzeumban
BővebbenA Vásárhelyi Őszi Tárlatok hagyománya, hogy a megnyitó napján az előző év díjazottjainak nyílik kiállítása a Tornyai János Múzeumban. Október 7-én Ilona Keserü Ilona Színkutatás, Szabó Menyhért Nyitott folyamat és Dobó Bianka Térelemek című kiállítása nyílt meg a közgyűjteményben.
A 65. Vásárhelyi Őszi Tárlat az Alföldi Galériában történt megnyitását követően Miklós Péter múzeumigazgató a Tornyai János Múzeumban köszöntötte a kiállító művészeket és a látogatókat, rámutatva, hogy az őszi tárlatok hatvanöt éves múltja jelentős hagyományt jelent, s hogy a tradíciókat időről-időre újra kell gondolni. A Vásárhelyi Őszi Tárlatok legnagyobb eredménye, hogy nem zárult be a vásárhelyi hagyományvilágba, hanem nyitott maradt a jelenkori kortárs képzőművészeti törekvések felé, s így maradhatott a magyar művészeti élet meghatározó színtere – jelentette ki az igazgató.
A fennmaradás nemcsak az intézmény és annak mindenkori munkatársainak, hanem a kiállító alkotóknak is köszönhető, akik folyamatosan változó formanyelvükkel, megoldásaikkal és útkereséseikkel, sokszínűen és egyéni módon újították meg a tárlatot. A képzőművészeti seregszemle vásárhelyi jellegét akkor tudjuk a legjobban erősíteni – hangsúlyozta Miklós Péter –, ha a vásárhelyi hagyományvilágot nem erőltetjük a művészekre, akik saját és egyedi látásmódjukkal gazdagítják a Vásárhelyi Őszi Tárlatok világát. A hatvanöt éves folyamat fontos szereplői a tárlatokat segítő szakemberek is, akik közül a múzeumigazgató az idei tárlat kurátorának, Pogány Gábor művészettörténésznek és az idei katalógus szakmai lektorának, Nagy Imre művészettörténésznek a munkáját emelte ki.
A tavalyi év Tornyai-plakettes alkotója, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas festőművész, Ilona Keserü Ilona maga mutatta be Színkutatás című kiállítását. A képek festése közben folytatott több évtizedes kutatása során a művész azt is vizsgálta, hogy a színek hogyan erősítik, vagy oltják ki egymást, s a most megnyílt tárlat érdekessége, hogy ezek a folyamatok itt nemcsak a képeken belül zajlanak, hanem az egyes képek színei egymással is kommunikációba lépnek egymással.
Pogány Gábor, a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlat kurátora ajánlotta a közönség figyelmébe a múzeum termeiben kiállító, a tavalyi seregszemlén díjazott két alkotó, Szabó Menyhért szobrászművész és Dobó Bianka festőművész alkotásait. A tavalyi őszi tárlat Rudnay-ösztöndíját elnyerő szobrászművész nagyméretű arcportréi az első találkozáskor a régi görögök színházi maszkjait idézték fel a művészettörténészben, aki az elasztikus anyagból megmintázott szobrokban még annak a lehetőségét is látja, hogy a művek arckifejezése az installáció módszerétől függően meg is változtatható.
A tavalyi tárlat Fiatal Festők Nívódíját magáénak tudó Dobó Bianka Téremlékek című kiállítása valódi terek emlékeit őrzi képekben és installációkban. Pogány Gábor több olyan fővárosi és vidéki ábrázolt térre felhívta a figyelmet, amelyek valóban különlegesek, s amelyeket a fiatal alkotó tökéletesen megragadott és értelmezett műveiben.
A Giovani Artisti vonósnégyes zenei közreműködésével megnyílt tárlatok november közepéig látogathatók a Tornyai János Múzeumban.
-
A művészet erőt ad a globalizáció korában
BővebbenA 65. Vásárhelyi Őszi Tárlat megnyitójára érkező művészeket és a helyi alkotókat hívta találkozóra a mártélyi alkotóházába a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK). A vendégeket házigazdaként Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezető igazgatója köszöntötte, a találkozót pedig Lázár János országgyűlési képviselő nyitotta meg.
Tardy-Molnár Anna szólt arról, hogy a felújított mártélyi alkotóházban tavaly közel félezer éjszakát töltöttek a művészek, amely jelzi, hogy Hódmezővásárhely és Mártély nemcsak a Vásárhelyi Őszi Tárlatok idején, hanem egész évben vonzerőt és szellemi kisugárzást biztosít a magyar alkotóművészeknek.
Lázár János országgyűlési képviselő gratulált a MANK alkotóházát vezető Rapcsák Katalin munkájához, amely színvonalas körülményeket teremt az alkotónak és reményét fejezte ki a MANK-kal és annak új vezetőjével, Tardy-Molnár Annával való további eredményes együttműködésre.
Az országgyűlési képviselő méltatta Tornyai János tevékenységét, aki igyekezett felhívni a figyelmet a táj és a hétköznapi magyar élet ábrázolásának szépségeire. Az alföldi táj és az ember kapcsolatáról szólva a politikus a rámutatott: a digitalizáció megváltoztatja a ma élő ember világát, s a gépnél ülő személy egy idő után jobban hisz a világhálónak, mint az élő szónak, vagy saját tapasztalásainak, s a mesterséges intelligenciának kiszolgáltatva válik manipulálhatóvá.
A Vásárhelyre alkotni érkező művészek tevékenysége az itt élőket gyarapítja, teszi őket „látóképessé”, esztétikailag értővé, s ezáltal különbbé és harcképesebbé abban a globalizációs harcban, amely nap mint nap rovásunkra zajlik. S az alkotók közreműködésével lesz erősebb az alföldi ember, ha szereti a művészetet és megbecsüli azt.
A találkozó zenei közreműködője a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlat zsűrijében szerepet vállaló, s egyben a tárlat szakmai megnyitója, Verebes György volt zongorán a nagybőgőn játszó Nagy Dénessel.
-
Megnyílt a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlat
BővebbenA hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában október 7-én nyílt meg a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlat. A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás megnyitóján átadták a tárlat díjait és munkajutalmait.
Valamennyi művészeti ág láttatni igyekszik, őket egymástól csak a kifejezési mód, a felhasznált anyagok és az eszközök különböztetik meg – fogalmazott megnyitójában Szentmártoni János József Attila-díjas író, a Magyar Írószövetség elnöke, aki a megnyitóra érkezettekkel együtt „látni érkezett” a magyar képzőművészti élet egyik legrangosabb eseményére, amelyet hatvanöt éve hoztak létre, s a tárlat mindenkori szervezői tartottak életben évtizedeken át.
Verebes György Munkácsy-díjas festőművész, a Szolnoki Művésztelep vezetője, a Magyar Festészet Napja Alapítvány elnöke szakmai megnyitóját az idei kiállítás zsűrijének egyik tagjaként fogalmazta meg. Az igazi műtárgyaknak sugártere van, amely hatást gyakorol a művek szemlélőire, s ezek a sugárterek most az Alföldi Galériában egymással is interferálnak – jelentette ki. A művész hozzátette: a tárlat hatvanöt évének két fontos fogalma a hűség és a bátorság: hűség a hagyományokhoz, az értékek ápolásához, azonban a megmaradáshoz szükség van a változtatás, a megújulás bátorságára, s e kettősség megjelenik a tárlat sokszínűségében és a művészek összetételében is, akik között ott vannak a hosszú pályát maguk mögött tudó alkotók mellett a fiatal képzőművészek is.
Ámmer Gergő szobrászművész és a Tornyai-plakett
A kiállítás zenei közreműködője, a Liszt Ferenc-díjas dzsesszzenész, érdemes és kiváló művész, Dresch Mihály volt, s a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlat hagyományait kiemelte Márki-Zay Péter polgármester is, aki Ámmer Gergő szobrászművésznek adta át Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város fődíját és a Tornyai-plakettet, míg Kis Andrea alpolgármester Fehér László festőművésznek Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város az idén első alkalommal odaítélt Életműdíját.
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város és a Magyar Művészeti Akadémia Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíját Kaliczka Patrícia festőművész érdemelte ki, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Endre Béla mesterdíját Szabó Tamás festő- és szobrászművész vette át. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Galyasi Miklós nívódíjával az idén Lőrincz Tamás festőművész munkáját ismerték el, míg Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Fiatal Festők Nívódíját Rózsa Luca Sára vehette át.
Kotormán Norbert szobrászművész a Magyar Művészeti Akadémia díját érdemelte ki, Papageorgiu Andrea festőművész pedig Emberi Erőforrások Minisztériuma idei díját tudhatja magáénak. A Csongrád Megye Önkormányzataiért Alapítvány díját Király György grafikusművész vette át, míg Székó Gábor szobrászművész a Csongrád Megyei Önkormányzat díját érdemelte ki. A Dr. Horváth Ügyvédi Iroda díjával Bíró Botond festőművész munkáját ismerték el, Hézső Ferenc festőművész a Hód-Mezőgazda Zrt. díját kapta meg. Kincses Pál vállalkozó díját Fekete László szobrászművész vette át, míg az SV-2010 Kft. díját Kondor Attila festőművésznek ítélte a díjzsűri.
A Bandula Kisvendéglő munkajutalma Németh László festőművész, a Hódagro Mezőgazdasági Zrt. munkajutalma Basa Anikó képzőművész, a Sárkány sport-, játék-, ajándékbolt munkajutalma Végh Júlia festőművész, Simon Sándor vállalkozó munkajutalma pedig Kotormán Ábel szobrászművész munkájának elismeréseként került átadásra, a Kurucz D. István festőművész Emlékére díj elismertje pedig Gresa Márton festőművész lett, míg a Rékassy Csaba-díjat Király György grafikusművész vette át.
A 65. Vásárhelyi Őszi Tárlat december másodikáig tekinthető meg az Alföldi Galéria kiállítótermeiben.
-
Monumentális arcportrékkal tért vissza a Rudnay-ösztöndíjas
BővebbenA tavalyi Vásárhelyi Őszi Tárlaton Hódmezővásárhely városa és a Magyar Művészeti Akadémia által közösen alapított Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíjat Szabó Menyhért szobrászművész nyerte el, aki ezáltal lehetőséget kapott arra, hogy az idei, hatvanötödik tárlat megnyitása napján a Tornyai János Múzeumban önálló kiállítással mutatkozhasson be. A művész kedden a vásárhelyi közgyűjteményben kezdte meg a tárlat rendezését.
Szabó Menyhért tavaly a Képzőművészeti Egyetem végzős szobrászhallgatójaként nyerte el az ösztöndíjat, amely a művészi teljesítmény elismerése mellett nagy segítséget jelentett az idei kiállításon látható, hatalmas méretű plasztikái megvalósításában. Szabó Menyhért alkotásain az emberi fej formáiból kiinduló, a valós méret ötszörösében megvalósuló kompozíciói az anyag és a forma különleges hatásainak köszönhetően gyakorolnak hatást a tálat látogatóira.
A fejformákat az alkotó először agyagból készíti el, majd erről gipsz negatívot vesz, amelyet gumival kiöntve nyer pozitív formát, amelyet elasztikus állapotban installál csipeszekkel és drótokkal, vagy a kész formát műgyantába ágyazva kimerevíti, s helyezi posztamensre. Mindezek mellett a tárlaton láthatók lesznek Szabó Menyhért hagyományos, bronz plasztikái is.
A tavalyi Vásárhelyi Őszi Tárlat óta eltelt időszakban a művész életében fontos volt a Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíj beszámoló kiállítása mellett az egyetemi éveket lezáró diplomakiállítása is, amely a „művészi nagykorúvá válás” fontos pillanata.
A fiatal szobrász örömmel jött ismét Hódmezővásárhelyre, s megtisztelőnek nevezte, hogy egy épületben állíthat ki a Vásárhelyi Őszi Tárlat Tornyai-plakettes díjazottjával, a Kossuth-díjas a Nemzet Művésze címmel kitüntetett és Keserü Ilona festőművésszel, s reméli, hogy a vásárhelyiek sokan megtekintik és megszeretik műveit, amely tárlat az első olyan kiállítás lesz a Tornyai János Múzeum emeleti csarnokának 2012-es megnyitása óta, ahol csak plasztikákat láthatnak a látogatók.
Szabó Menyhért Nyitott folyamat című beszámoló kiállítása október 7-én, vasárnap délután fél kettőkor, a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlat vernisszázsát követően nyílik meg; a művészetkedvelő közönség november közepéig tekintheti meg a fiatal alkotó több mint egy tucatnyi alkotását a Tornyai-múzeumban.








Dobó Bianka, a tavalyi Vásárhelyi Őszi Tárlat fiatal festők nívódíjas alkotója Téremlékek című egyéni kiállításán tartott tárlatvezetést a Tornyai János Múzeumban, ahol a látogatókat beavatta az alkotások készítésének titkaiba is.














Az idei Vásárhelyi Őszi Tárlat elismert alkotóinak fontos és aktuális témája az emberi fej és az emberi arc, s ezek által a humanitás és egyéniség kérdése – fogalmazott a múzeumigazgató, aki hozzátette: ezek a kérdések a képzőművészet örök és nagy témái, amelyek állandó újragondolást és újraalkotást igényelnek. Miklós Péter megnyitó beszédében felhívta a figyelmet például – többek között – Szabó Tamás vegyes technikával készült portréira, Kotormán Norbert szobrászművész dehumanizált és arcelemektől megfosztott torzójára, illetve Fekete László szobrászművész megrázó hatású arcnélküli holokausztbábuira.














A 65. Vásárhelyi Őszi Tárlat megtekintésére érkezett kedden a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériába a Szeretem Vásárhelyt Egyesület csoportja, akik Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatójának vezetésével ismerkedtek az idei képzőművészeti seregszemle anyagával.
A tárlatvezetésen Nagy Nándor, a Tornyai János Múzeum főrestaurátora saját alkotását, a Tavaszvárót mutatta be a látogatóknak. A kerámiából készült szobor női alakot mintáz, s mint az alkotó elmondta, a férfierő kifejezésére inkább az állatábrázolásokat tartja alkalmasnak. A Tavaszváró különlegessége, hogy nem öntéssel, hanem az anyagot folyamatosan, héjszerkezetként felrakva készült a szobor, amelynek bronz hatását a speciális festés biztosítja.












A 65. Vásárhelyi Őszi Tárlat az Alföldi Galériában történt megnyitását követően Miklós Péter múzeumigazgató a Tornyai János Múzeumban köszöntötte a kiállító művészeket és a látogatókat, rámutatva, hogy az őszi tárlatok hatvanöt éves múltja jelentős hagyományt jelent, s hogy a tradíciókat időről-időre újra kell gondolni. A Vásárhelyi Őszi Tárlatok legnagyobb eredménye, hogy nem zárult be a vásárhelyi hagyományvilágba, hanem nyitott maradt a jelenkori kortárs képzőművészeti törekvések felé, s így maradhatott a magyar művészeti élet meghatározó színtere – jelentette ki az igazgató.
A tavalyi év Tornyai-plakettes alkotója, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas festőművész, Ilona Keserü Ilona maga mutatta be Színkutatás című kiállítását. A képek festése közben folytatott több évtizedes kutatása során a művész azt is vizsgálta, hogy a színek hogyan erősítik, vagy oltják ki egymást, s a most megnyílt tárlat érdekessége, hogy ezek a folyamatok itt nemcsak a képeken belül zajlanak, hanem az egyes képek színei egymással is kommunikációba lépnek egymással.

































































