Ki-kicsoda

All | # A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z
There are 2 names in this directory beginning with the letter V.
Vékony Sándor (1913–2000)
Fazekas, népi iparművész, a Népművészet Mestere. Az 1920-as, ’30-as években tanulta ki a tálasmesterséget. 1938-ban tett mestervizsgát. Szorgalmával és tudásával a ’40-es évek elején már eljutott addig, hogy exportra készítse edényeit. 1954-ben egyik alapító tagja volt a Népművészek Háziipari Szövetkezetének. 1956-ban lett a Népművészet Mestere. Míg a második világháború előtt főként használatra készített kerámiákat, az ’50-es évektől olyan dísztárgyak kerültek ki a keze alól, melyek a múlt századi edények formáját követik, és a helyi hagyományokra épülnek, mindamellett fellelhetők rajtuk a mester sajátságos alkotói stílusjegyei.

Vén Emil (1902–1984)
Festőművész, Munkácsy-díjas. Fiuméban született. 1926-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, ahol Benkhard Ágost és Rudnay Gyula voltak mesterei. 1925-27 között a Főiskola makói művésztelepének vezetője volt. 1940-ig Alföldön élt, többek között Hódmezővásárhelyen és Makón is. 1948 és 1955 között alakrajzot tanított a Magyar Iparművészeti Főiskolán. Alkotásaira a mediterrán temperamentumtól fűtött posztimpresszionista stílus jellemző.

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. Szolgáltatásaink igénybevételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás